2012. január 30., hétfő

MDK2: Nem tudom kinyírni a nyamvadt BÉKÁT

Sikerült a játék végére érnem, és egyszerűen nem tudom kinyírni ezt a rohadt békát.

Amint meghallom a röhögését olyan szinten ideges leszek hogy kilépek és inkább mást csinálok XD És ez a "beszívlak a beleimbe" dolog is olyan irritáló hogy nagyon XD és nem elég hogy van három gödör vagy mi a fene ott amibe jobb ha nem esel bele, de még ilyen kis piranhak jönnek ki belőlük amik természetesen folyamatosan beléd harapnak csak hogy egyszerűbb legyen az életed -.- és az a röhögés.... Igen, elképzelhető hogy rohadt béna vagyok és blablabla, de attól a röhögéstől hülyét kapok és inkább játszom mással.

Idézet: The Village

Zene: My name is nobody

Estét :)

0:30 van és holnap viszonylag korán kell kelnem, de egyáltalán nem vagyok álmos. Reggel Gvel találkozom, hogy odaadjam neki a Filó anyagot. 2 órán át másoltam, mert a jegyzeteim harmada egy másik füzetben vannak ami egyszerre szolgál órai füzetnek és "gondolkodós" füzetnek amit nem igen szeretnék odaadni neki. (Olyan lenne mintha az agyamban turkálna o.O) Közben pedig zenét hallgatok a fél fülemmel (az egyik nyomorék fülhallgató úgy döntött hogy inkább felmond). Őszintén szólva ennek se lesz sok értelme amiket ide irogálok mostan, de olyan sok minden jár a fejemben hogy pár dolgot azért mégis csak le akarok írni.

Visszatérve a szalagavatóra.
Valaki tudja hogy az egész felhajtásnak mi értelme van?
Kiadnak a szülők egy rakás pénzt azért, hogy a gyereket megnézzék amint ugrál kettőt, kap egy darab szalagot hogy "jó van tessék" és pápá. A másik hiszti meg a keringő ugyebár. Szokás szerint most is voltak elvetemült lányok, akik úgy gondolták hogy valami elvont "habos" kiállításon vannak (remélem értitek hogy mire gondolok).

Visszatérve a filóra.
Miközben másolgattam Gnek a dolgokat, eszembe jutott az a két lány a suli bejárata előtt akik nagyban és hagosan beszélgettek arról, hogy mennyire utálják a filozófiát, és hogy mekkora egy nagy hülyeség. Nem tudom hogy hogyan lehet a Filozófiát utálni. De most komolyan! Annyi mindenre megtanít, annyi kérdést vet fel. A filozófia segít abban hogy egy kis darabkáját a világnak felfogjuk és megpróbáljuk megérteni.

Visszatérve szalagavatóra.
Csak hirtelen eszembe jutottak a dolgok amiket elcsesztem, és rohadt kínosan érzem magam... Remélem hogy azért Zs nem könyvelt el zakkantnak vagy valami idiótának XD Biztos hogy ismeritek ezt az érzést, amikor elcsesztek valamit és aztán a gondolat, hogy "ezt rohadtul elcsesztem" folyton visszatér és kísért napokon át, rosszabbik esetben évekig, legrosszabb esetben életed végéig.
Ha tehetném visszamennék és egy csomó mindent nem mondtam volna, és egy csomó mindent máshogy tettem volna. ( Nem kell szörnyű dolgokra gondolni, nem lőttem le senkit, nem vágtam le senkinek sem az ujjait és nem is lékeltem meg senkinek sem az agyát.) Csak hülye voltam és ez baromira idegesít.

Azt hiszem ennyi. Remélem hogy azért nem untátok nagyon XD

2012. január 29., vasárnap

Zene: Vivaldi - Violin Concerto in G Major RV310

Fáradtan

Első mondat: fáradt vagyok.
Ma voltam F szalagavatóján és kész vagyok. Bevallom nektek, hogy féltem egy kicsit. Bonyolult az egész még az én fejemben is és elég nehezen is tudnám elmagyarázni hogy miért. A lényeg az, hogy amint azt már tudjátok, nem vagyok a legközvetlenebb ember a világon, és elég könnyen tudom magam baromi rosszul érezni egy olyan környezetben ahol nem vagyok "jártas". A helyszínre F szüleivel érkeztem és F testvéreivel, és Zsvel. No, hát az este meglepően jól alakult. A táncok rendkívül összeszedettek voltak és kifejezetten élvezhetőek. Persze a legjobb tánc F osztályáé volt, és ezt nem azért mondom mert F a barátom, hanem mert tényleg rohadt jó volt amit csináltak. Értek meglepetések, értek csalódások, és értek megválaszolatlan kérdések (pl. I miért volt olyan elutasító) oh, és értek persze nagyon kínos pillanatok is SAJNOS, amikre utálok  gondolni. Azonban összességében egy nagyon jó és szép este volt.

2012. január 26., csütörtök

Idézet: Fujiwara no Michimasa

Zene: Ella Fitzgerald & Louis Armstrong

Jó reggelt!

Szép napunk van ma is.
Igazából azt terveztem hogy kilencre bemegyek a suliba aláíratni a rohadt indexet MÁJTból, de nem jött össze XD Felöltöztem, leültem a kis gépem elé és itt ragadtam. Aludtam 5 órát, és nem, nem azért mert egész éjjel tanultam, hanem azért mert filmet néztem XD szerintem mindjárt vége a mai vizsgának (egyébként vizsga elejére kellett volna bemenni) ami jó, mert akkor bemehetnék a végére is aláíratni, csak ott a bibi, hogy szerintem nem érnék oda időben XD szerintetek egy szóbeli ahol 20 ember van, tarthat 2 órán át? Az én csoportomnál nem tudom meddig tartott, nem igazán figyeltem az időt. Van értelme még elindulni? :S
Mondjuk filozófiából 32 ember volt, az tartott 2 és fél órán át.
Holnap is mehetek, csak éppenséggel holnap akkor 8-ra kell mennem (nemzetközit íratni), aztán meg 11-re (Májt)  meg 13-ra (Eájt)... egész nap futkoshatok oda meg vissza.
Lusta vagyok.....

2012. január 24., kedd

WILL IT BLEND?

Ez a gép eszméletlen :D

Idézet: Peter Pan

Ilyen NINCS

Szép napot kívánok mindenkinek!
A latin eredmények most jöttek meg a Neptunon.
Miután a cím Ilyen NINCS, sejthetitek hogy sikerült átmenni, DE nem kettessel, és nem is hármassal.. hanem NÉGYESSEL! Még mindig nem értem hogy ez hogy történhetett, miután baromi keveset tudtam, és egy csomó helyre nem is írtam semmit... Egy dologra tudok gondolni: levitték a százalékot. Más magyarázat nincs.
Na mind1, NAGY A BOLDOGSÁG, mert NINCS TÖBB VIZSGA!!!! JUUUHHÚÚÚÚ! :D
Minden sikerült! :D tiszta jó!Már csak a jegybeíratás van hátra, és jön a következő félév. Van két teljes hét szünetem, (a vizsgaidőszak még tart, de nekem meg van minden :D).

2012. január 23., hétfő

Torna

Ha valaki esetleg keres valami jó videót otthoni edzésre, tornára, annak ezt ajánlom. (Szerintem tök jó.)

Halihóóó

No, hát amint tudjátok a latin vizsgám nem sikerült valami fényesen, és az eredményt (vagyis az elégtelent) még mindig nem küldték neptunon, a vizsga pedig csütörtökön lesz, és ha jól tudom addig nem lehet jelentkezni amíg meg nem jött az eredmény -.- remélem hogy nem szerdán reggel 6 órakor teszik fel..... lesz 2 órám hogy jelentkezzek a nyamvadt vizsgára -.-

2012. január 20., péntek

De rossz: Megaupload

Ki ne ismerné manapság a Megauploadot. Azok, akik még nem hallották mi történt, és értetlenül néznek amikor egy videó a megauploadon nem tölt be, most megtudják mi történt :D
"A szerzői jogok megsérétésével, bűnszövetkezet felállításával és pénzmosással vádolt csoportot az új-zélandi Aucklandben tartóztatták le, az amerikai hatóság kérésére."(Index)
Hát emiatt nem működik. Még tegnap gondoltam megnézek egy Malcolm részt, és csodálkoztam hogy miért nem jön be az oldal. Hát ezért, mert a fenntartókat letartóztatták, az oldalt pedig bezárták.

HŰŰŰŰŰŰŰŰŰ és zene

GYEREKEK, hármas lett!!!!! :D Mondtam öt mondatot a tételből, utána elkezdett kérdezni, aztán azt mondta hármas jó lesz? XD

A 4 napos pánikrohamom miatt szeretnék elnézést kérni tőletek. Biztos baromi idegesítő volt olvasni a hülyeségeimet XD
Ilyen típus vagyok, és nem szeretek úgy neki menni ezeknek a dolgoknak hogy nem tudok semmit.
Bocsi még1x mindenkitől.
Már csak egy vizsgám van : LATIN. Harmadszorra fogok menni -.- és utána szabad vagyok mint a madár a következő vizsgaidőszakig. Na akkor megint kezdődik minden elölről :D

(Somorej barátom mutatta ezt a szép hangú hölgyet :) remélem nektek is tetszeni fog)

2012. január 19., csütörtök

Gyerekek!

Az van, hogy holnap lesz májt vizsga. És van egy JÓ pár tétel amit nem tudok, ráadásul még azokat is elfelejtettem amiket megtanultam, és ez most halál komoly. Érdekes napnak nézek elébe. A program valószínűleg a következő lesz: bemegyek, húzok egy olyat amiről gőzöm sincs, majd kapok egy egyest, hazajövök és alszom. Ez a hú de nagy tervem :D jól hangzik mi? XD aztán majd megyek megint ha lesz időpont, már pedig kell lennie. (Tudtommal már páran buktak.. szóval..) És most elmegyek aludni mert mindjárt elhullok.
Azért gondoljatok rám holnap :)

Latin 2. rész

Most értem haza latin vizsgáról.
Ez sokkal rosszabbul sikerült mint az előző XD PEDIG MEGTANULTAM AZ EGÉSZET.
Kérdés: akkor hol a hiba?
Válasz: a hiba a feladatokban volt. Idézem egy évfolyamtársamat:


"Hölgyek-urak, meg tudná valaki mondani, erre a "latinitás" vizsgára pontosan miből kellett volna készülni? A kifejezések cirka fele nem szerepelt a tanár által meghatározott listán."

Ez történt. Ez mindent megmagyaráz. Volt 8 mondat, azt kellett volna latinra meg vissza fordítani, csak hogy abból a 8 mondatból öt volt olyan, amit nem szerepelt a "meghatározott listán".
De nem voltam egyedül, ugyanis drága vizsgázó társaim is teljesen értetlenül néztek körbe, majd a vizsga befejeztével a terem hangossá vált a megjegyzésektől: "ez honnan kellett volna tudni? ez nem is volt a kijelölt részben!" És stb.






Idézet

nyafogás 2. rész

Most jutottam el arra a pontra, amikor már ahhoz sincs energiám hogy ezt a rohadt könyvet kinyissam. És holnap megyek a halálba. Nem akarok egyest kapni, de azt fogok sajnos. Elhalt minden remény, a fejem fáj, a szemeim pedig bevörösödtek. Azt hittem hogy azért ez könnyebb lesz, de neeeeeeeem, ez maga a borzalom. Ha írásbeli lenne akkor nem aggódnék ennyire, de ez szóbeli! Valaki segítsen rajtam mert én nem tudok magamon XD valaki telefonáljon be és mondja hogy bomba van az épületben! Sokat segítenétek XD
Nah jó, megyek vissza tanulni. (Csodááás. És különben is, miért nem tudnak több időpontot meghirdetni??????????????????? )

Nyafogás és zene

Igen, igen, már megint nyafogni fogok XD Annyira kimerültem hogy arra már nincs is szó. Hogy utoljára mikor éreztem magamat ilyen piszok szarul? Hát úgy kb. 2 hete RJ miatt. Amin jelentem hogy sikeresen átmentem :D Nem tudom hogy említettem-e, de biztos vagyok benne hogy volt róla szó. És most MÁJT miatt vagyok ki. 4 napja tanulok megállás nélkül, és olyan mintha semmit se tudnék, mert olyan baszott nehéz az egész. Nem mondom hogy nehezebb mint RJ, csak más. És ez szóbeli, úgy hogy fokozottan kivagyok. Nem túl sok jót hallottam a népektől. De ezt biztos már leírtam egyszer XD jobban jártam volna ha még szorgalmi időszakban elkezdtem volna a tételeket kidolgozni, de gondoltam ráér, és most tessék, itt szenvedek mint egy idióta barom. XD Csak túl akarok lenni rajta, úgy se fogok átmenni.
Ó, és ami még süti: nincs több időpont meghirdetve :D amik vannak azok mind beteltek. Valaki felhívta a sulit, (neki nem jutott hely) hogy bővítsenek ha lehet, erre azt mondták úgy röviden: így jártál. Szép mi? Érdekes a dolog, mert elvileg biztosítaniuk kellene annyi helyet, hogy azok akik UVre kerülnek mehessenek. Mert elvileg 3 lehetőségünk van összesen.
Fokozottan szükségem van az áldásaitokra, mert majdnem biztos vagyok abban hogy én meg fogok ezen halni. Drukkoljatok nagyon pénteken, és 11 órakor gondoljatok a szenvedőre!
Ó, ami még ennél is aktuálisabb, az a Latin. Na az nem sikerült múltkor, úgy hogy mehetek még egyszer, ami történetesen holnap lesz! Úgy hogy holnap is szorítsatok nagyon!

2012. január 18., szerda

The Giant Claw

Ez hihetetlen! XD

Miranda July: The Hallway

Nem írok sokat, de ezt nézzétek meg. Görgessetek lefelé és ott találjátok a videót.
Hogy értsétek mi ez: a folyosón táblák vannak felakasztva amiken szövegek vannak. Ennyi. Érdemes megnézni és elolvasgatni, mert elgondolkodtató. Katt a képre.

2012. január 16., hétfő

Májt és Zene: Sleep Party People

Pénteken lesz az utolsó vizsgám (májt), ami szóbeli lesz. Nem sok jót hallottam a vizsgáról, és majd szétrobbanok az idegtől, kb. annyira mint RJtől.
A szülinapomat pedig nem tanulással töltöttem, túl fáradt voltam hozzá, miután Pénteken mindenfelé kellett rohangálnom. Aztán úgy voltam hogy na majd vasárnap tanulok. Sejthetitek, hogy az sem a terv szerint alakult XD. Gondoltam nem baj, na majd ma! És meg kell hogy mondjam tök jól haladtam addig a pontig, amikor is sikerült 2 szerencsétlen oldalt egy órán át tanulnom. Na ilyenkor vannak a bajok XD Úgy kifulladtam, hogy az agyam ma már képtelen több információt magába szívni.
Terveim az estére: Quake III aztán pedig megnézek egy Malcolm részt és jó8 :D 

2012. január 14., szombat

Nap 10- Az egyik legszebb ajándék amit kaptál.

Hát itt több is lesz :D

Ezt Ztől kaptam :) ő varrta, tiszta jó :D

Ez pedig Nusitól van, azt hiszem hogy adja magát :D

Ezt pedig D-től kaptam, ez a The Moog énekesének, Tonyónak az aláírása. A sztori nagyon érdekes és vicces, de majd egy másik alkalommal elmesélem. :D

Születésnap

Hát gyerkőcök, ma a szülinapom :) Azért döntöttem úgy, hogy ezt megosztom veletek, mert elképesztő az hogy hány olyan ember köszöntött fel FB-n akivel már nem is tudom mióta nem beszéltem. Mindig jól esik az ilyen :) Oh, és tegnap kaptam egy levelet Ftől, ami tényleg nagyon kedves volt tőle :D

 Ilyen volna kívülről :D arról nem mutatok képet hogy mit írt nekem F mert az személyes.

És hogy mivel fogom tölteni ezt a számomra különleges napot?
Tanulással. El sem hiszem, de tanulással. És ez annyira béna hogy az fáj. A probléma az, hogy 2 elcseszett vizsgám is lesz a jövőhéten, és abból az egyik szóbeli, és a hallottak alapján a legjobb jegy eddig a közepes. Még egy szerencsétlen napot se tudok pihenni XD a születésnapomon sem XD basszuskulcs!!!

Zene: Birdy: Terrible Love

Zene: Maps & Atlases

2012. január 13., péntek

No hát

Az egész napos rohangálás után végre itthon vagyok. Azért elég érdekes a mai időjárás :D egyszer süt, aztán heves jégeső rázza meg a szerencsétlen itt élőket, majd mintha mi sem történt volna, az arcunkba röhög a Nap. -.-
A vizsgán gyorsan túlestem. Vicces volt egyébként :D szeretem amikor olyan kérdéseket tesznek fel hogy a szemeim majd kiesnek. De ami igazság, nem lehet mindig minden szép és jó. Egyeseknek könnyű, másoknak meg nem. Egyesek gödröt ásnak, mások pedig Hawaiion turnéznak.

Zene: Daniel Johnston

Nem hiszem hogy ez sokaknak fog tetszeni, már csak azért is mert én sem tudom hogy miért hallgatom XD

Reggelt

Úgy érzem magam mint egy élőhalott. 2 perc alatt eltudnék aludni XD. Tegnap kaptam meg a második oltást (nem mondom milyet) és majd leszakad a karom. Olyan mintha óránként valaki rohadt erősen megütne, elég szar érzés. És még van valami ami baromira idegesít de valószínűleg senkit sem érdekel, úgy hogy ennyit erről.
Bocsánatot kérek tőletek a folytonos nyafogásért, de én csak elfáradtam. Kimerült vagyok. 2 hónapja mást se csinálok csak tanulok. Minden nap. Nem megyek sehová mert nincs időm, ami még inkább bosszant.
Ez az egész olyan mint az emelt töri érettségi megszorozva 5-tel. És ez nem túlzás. Na mind1.
Most indulok a vizsgára.
Azért szép napot kívánok mindenkinek! Ahogy elnézem napsütötte délelőttben lesz részünk :D

NKG

Ma ebből a csodából lesz vizsgám. Szurkoljatok!!!!!!!

Mindenkinek szép napot kívánok!!!!

2012. január 9., hétfő

Sorozat: Misfits

MISFITS
Mostanában kezdtem el nézni ezt a nem túl kedves sorozatot és szerintem elég jó, eddig az első évadon vagyok túl, és a másodikból megnéztem 2 részt. (Fontos megjegyeznem, már csak azért is mert nagyon szeressük a The Horrorst, hogy a hatodik részben hallhatjuk a Primary Colours című számukat.)
Sztori: Van öt gyerek akiket közmunkára ítéltek, és amint takarítják és festegetik a padokat nagy boldogságban, hirtelen a semmiből jön egy vihar, és ezekbe a szerencsétlenekbe pedig jól belecsap a villám, amitől szuper képességeket kapnak.
Ilyenkor jön az hogy "áá már megint egy nyálas tini baromság szuperhős köntösbe rejtve." Elárulok egy titkot: rohadtul NEM AZ. Jómagam is meglepődtem az első rész után. Akik nézték a Hősöket, azoknak ezt nagyon ajánlom, mert egy csöppet sokkal jobbra sikeredett.
Nem mondom meg nektek hogy kinek milyen képessége van, ha érdekel titeket a sorozat, akkor nézzétek bele.


ITTEN lehet feliratosan nézni.
 




Zene: Radiohead

Idézet: Cage the Elephant

2012. január 6., péntek

Zene: Fun




Alakulás éve: 2008
Műfaj: Indie Pop, Pop Rock
Albumok: Aim and Ignite, Some Nights

Megjelenés: 2009 Augusztus 25.
Számok 

1. Be Calm
2. Benson Hedges
3. All the Pretty Girls
4. I Wanna Be the One
5. At Least I'm Not as Sad (As I Used to Be)
6. Light a Roman Candle with Me
7. Walking the Dog
8. Barlights
9. The Gambler
10. Take Your Time (Coming Home)



Megjelenés: 2012 Február 21.

Számok:
1. Some Nights (Intro) csak teaser :D
2. Some Nights
3. We Are Young  (featuring Janelle Monáe)
4. Carry On
5. It Gets Better
6. Why Am I the One
7. All Alone
8. All Alright
9. One Foot
10. Stars

2012. január 5., csütörtök

Napi Dal: Chatmonchy

Alakváltozás :D


Az első kép itten a Beast Warsból van, ami nem is fontos, csak azért írtam ide, mert valaki ragaszkodott hozzá -.-
Ez az egyik faj.
Ez meg a másik faj.
És hogy mi történik amikor a kettőt keresztezzük? Lássátok a képen :D


(Egyik kép sincs a tulajdonomban.)

már csak másfél óra

Másfél óra múlva megkapom a vizsgát, és elkezdek majd röhögni, mert kb. semmit sem tudok. Csak a szokásos sztori. És még a nap is süt... nem jó előjel.
A gyomrom meg úgy kavarog, mintha egy alien lenne benne XD Ami ilyen helyzetekben meg tud nyugtatni, az az hogy elképzelem hogy mit fogok csinálni utána :D Az első dolog az lesz, hogy ALSZOM. Már várom. Aludtam kemény 4 órát, megint csak a szokásos. M azt mondja mindig, hogy az alvás sokkal fontosabb mint egy vizsga. Általában erre azt szoktam mondani hogy lehet, de inkább nem alszom, csak ne kelljen még egyszer vizsgára menni XD
Oh, és elnézést szeretnék kérni tőletek hogy ennyit nyafogok. Nem vagyok még ehhez a nagy "futáshoz" hozzá szokva. Ez az egész még nagyon új, úgy hogy nézzétek el....

És a végszó: Bassza meg.

Idézet


2012. január 4., szerda

RJ 2.0

Ezennel bejelentem nektek, hogy agyhalott vagyok, és szétszakít az ideg XD
Holnap lesz a vizsga. Kérlek titeket hogy nagyon nagyon nagyon (extra nagyon) szorítsatok. Ebből nagyon fontos lenne hogy átmenjek.... :/
Drukkoljatok holnap!!!!

2012. január 3., kedd

Mai nap

Hulla fáradt vagyok. HULLA. Teljesen kész vagyok. Alig van erőm már ahhoz is hogy felálljak XD Nem hittem volna hogy egy vizsgaidőszak ENNYIRE kikészítő lesz. Sejtettem hogy nem lesz egyszerű, miért is lenne, de ez... EZZZZ... tegnap is csak hajnali 3-ig tanultam -.- Nah de elég a panaszból. Ahogy egy kedves barátom mondta, "én választottam, nem panaszkodom."

Alig várom már hogy vége legyen ennek az időszaknak, és olvashassak valami jó könyvet. Egész nap be vagyok zárkózva a szobámba és próbálok valamire jutni ezzel a rohadt RJ-vel.

No, de akkor kaptok egy idézetet, meg egy jó kis dalt megint csak a Cage the Elephanttól :D


OOOHHHH!! és még valami, ez a kép túl vicces ahhoz, hogy ne rakjam fel XD

Idézet: Sarah Dessen

Mindegyik a This Lullabyból van. A könyvről majd később írok párt sort.


2012. január 2., hétfő

Latin

Még több zene :D

Cage the Elephant


Tegnap miután hazaértem, folyton ezt hallgattam ^_^
Meg kell hogy jegyezzem, hogy az énekes hasonlít az egyik volt osztálytársamra még általánosból XD Jó fej gyerek volt, de elhúzott ötödikben, vagy hatodikban? XD nem tudom, nem emlékszem  már XD